
DoKa Dance Stúdió
Modern, Lyrical, Kortárs, Improvizáció
Légy részese a csapatnak és hozd ki magadból a maximumot
Stúdiónk célja:
Magas
színvonalú, modern tudást nyújtó, megfelelő kínálat
biztosítása, mely alapos, tovább építhető, versenyképes tudást
eredményez (képességei szerint) minden tanulónak. Legfontosabb
feladatunknak tartjuk, hogy felkészítsük és irányítsuk a
tehetséges tanulókat a táncművészeti pályára, illetve az
amatőr táncéletbe való bekapcsolódásra. A múlt és a jelen
hagyományainak és táncművészeti értékeinek megismerésével és
megszerettetésével lehetőséget teremtünk a tanulók számára
életkoruknak megfelelő táncművészeti kultúra és műveltség
megszerzésére.
Kiemelten fontos cél a táncművészet különböző
szakirányának minél szélesebb körben való megismertetése a
közönséggel, így elősegítve a fiatalok táncművészet iránti
fogékonyságának fejlesztését, képességét a valódi művészi
értékek felismerésére, igényét a szabadidő minél tartalmasabb
eltöltésére.
Stúdióvezető:
DOMA KATA - Néptánc-Színházi Táncművész, Művésztanár

"Tánc közben kívül kerülünk önmagunkon. Nagyobbak, csodálatosabbak és erősebbek leszünk. Ez erő, földi dicsőség, és csak rajtunk múlik, hogy megszerezzük."
Agnes De Mille